A Régmúlt a Jelenben Hagyományőrző Közhasznú Egyesület honlapja
Szólád









































A Fekete Sereg előadás



„S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.”

(Kölcsey Ferenc – Himnusz)

Hogy miért viselte a címbeli nevet Hunyadi Mátyás, egyik legnagyobb uralkodónk hada, máig sem tudjuk. Némelyek a hadsereg egyik kiváló parancsnokának, a cseh Frantisek Hag-nak fekete vértjéről és csataménjéről eredeztetik a nevet, mások meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt király holttestének Bécsből történő hazaszállításakor a katonák által viselt gyásszalagokról. Bármelyik magyarázat legyen igaz, azt mindenki elismeri, hogy a nevet történelmünk egyik legütőképesebb, kora Európájának egyik legjobb hadereje viselte. A továbbiakban erről a hadseregről és Mátyás király haditetteiről lesz szó.

Milyen volt Mátyás király serege?

Nagy hollós királyunk a seregéről tett ránk maradt legrészletesebb leírását egy 1481-ben keltezett, Veronai Gábor egri püspöknek küldött levelében közölte. Ezt a dokumentumot tekinthetjük a Fekete Seregről íródott leghitelesebb beszámolónak. A király három fegyvernemről írt: a vérteseknek nevezett lovagi nehézlovasságról, a már huszárnak hívott könnyűlovasságról és a több rendre tagolt gyalogságról. Ez utóbbinál írt puskásokról, akik a gyalogság egyötödét tették ki, valamint pajzsosokról, vértesekről és általa közönséges gyalogosnak nevezett íjászokról és könnyűfegyverzetűekről.
A történészek általában hiányolni szokták, hogy a leírás nem tér ki részletesen a lovasságra. De ne feledjük, ez nem szakbeszámoló, hanem egy egyházi vezetőnek küldött levél részlete. Köztudott, hogy a hazai haderők eladdig meghatározóan lovasseregek voltak, a lovassági harc ismeretét nyilván magától értetődőnek vette a király. Köztudott, hogy a Fekete Sereg volt az első olyan magyar fegyveres erő, melyben a gyalogság meghatározó szerepet kapott, Mátyás nyilván ezért tért ki rá részletesen a püspöknek írt levelében.
A Fekete Sereg a kor színvonalán álló zsoldoshad volt. A fent vázolt három fegyvernemből más leírások a vértes lovasságot magyarnak, az innentől egyre inkább huszárnak hívott könnyűlovasságot rácnak, a gyalogságot csehnek nevezték. Természetesen a kor szokásai és a kor helyzetéből adódóan a különböző fegyvernemek, így a hadsereg egésze nem különült el ennyire tiszta etnikai részekre. A vértes lovasság soraiban szolgáltak idegenek is, a huszárok közt a délszláv elem mellett jelentős volt a magyarság aránya, a legtarkább nemzetiségi összetételt pedig a gyalogság mutatta. A csehek mellett szolgáltak soraiban magyarok, lengyelek, németek, délszlávok és a kor méltán egyik legjobb katonáinak tartott svájciak. Utóbbiak hosszú lándzsákkal és a XV. század egy új találmányával, az alabárddal hadakoztak. Hogy mekkora becsületnek örvendtek Mátyás király szemében az Alpesek hadfiai, mutatja az uralkodó egyik kijelentése, mely szerint hatezer magyar lovaggal és tízezer svájci gyalogossal ki tudná űzni a törököt Európából. 1747-ben szövetségesét, Merész Károly herceget pedig kérte, hogy tegyen le Svájc meghódításáról. A herceg nem hallgatott az okos szóra, ragadványnevéhez méltón lovagjaival az alpesi országra rontott, és még rosszabbul járt, mint Habsburg rokonai jó százötven évvel korábban a morgarteni szorosban: a hegylakók kiváló gyalogsága nemcsak hogy szétszórta a burgundi sereget, de maga a herceg is elesett.
A hadsereg összetételéhez hasonlóan tarka képet mutatott a Fekete Sereg hadvezetése is, kiváló magyar és idegen, főképp cseh vezérek egyaránt voltak benne.
A Fekete Sereget a három fő fegyvernem mellett tüzérség és jelentékeny dunai hajóhad egészítette ki. Létszáma 15-20000 fő körül mozgott. Hosszas szervezőmunka és fejlesztés után nyerte el végső formáját. Ennek a modern haderőnek a fenntartása meglehetősen sokba került, Mátyás jelentékeny jövedelmeinek nagy részét felemésztette. Egyébiránt ez a tény is
Hunyadi Mátyás uralkodói nagyságát húzza alá, hiszen ilyen katonai kiadások mellett virágzó gazdaságot és kulturális életet tudott kiépíteni.
Történészeink Mátyás király szemére vetik, hogy nem becsülte kellő képen a korszakban mindinkább teret nyerő tűzfegyvereket. Ahogy az egri püspöknek írt levelében olvashattuk, a Fekete Sereg gyalogságának ötödét tették ki a puskások, holott a tűzfegyvereket szintén nem sokra tartó svájciaknál a XV. század végére minden harmadik katona puskás volt. Igen ám, de a kor arkebúznak nevezett puskái, nehezek, körülményesen kezelhetők, pontatlanok és megbízhatatlanok voltak, az íjak és számszeríjak felülmúlták őket pontosságban és lőgyorsaságban. A korabeli ágyúk is hasonló képet mutattak. Megbízhatatlanságuknak jellemző példája Bizánc egyébiránt sikeres 1453-as török ostrománál a szultán legnagyobb ostromlövegének esete. Az ormótlan fegyverszörnyet egy török zsoldban álló erdélyi szász öntőmester, Orbán készítette. Az ágyú bezúzta a bizánci nagykaput, de első lövése az utolsó is volt, mert azonmód felrobbant és sokkal több török katonával végzett, mint bizáncival. Az ehhez hasonló balesetek nem mentek ritkaságszámba, így érthető Mátyás király és még más kortársa ódzkódása az ágyúktól.
De vegyük az angol példát. A százéves háborút és a rózsák háborúját kiheverő Anglia a XVI. században mindinkább világpolitikai tényezővé vált, és mindeközben katonái és tengerészei vígan használták híres hosszúíjaikat. Nem kisebb személy, mint W. S. Churchill szerint a jó íjakat a kézi tűzfegyverek közül elsőként az 1850-es évektől elterjedő vontcsövű, hátultöltős puskák múlták felül egyértelműen. Úgy gondolom, Churchill szavára adhatunk, hiszen nemcsak jótollú író és nagyformátumú államférfi volt, hanem eredeti hivatására nézve katona, huszártiszt is, és ezt a hivatását is nagy hozzáértéssel művelte. Misem mutatja más ezt jobban, mint a hazája számára általa megnyert két világháború. A fenti példák és Churchill véleménye nyomán talán nem is tekinthető annyira maradinak Mátyás király saját korának tűzfegyvereivel szemben támasztott vélekedése.
A későbbiekben látni fogjuk, hogy nagy hollós királyunk mindemellett a puskásait és tüzérségét mesterien használta fel és a magyar történelemben ezen a téren is úttörőnek bizonyult.

Mátyás király, a hadvezér

Mielőtt rátérek nagy hollós királyunk haditetteinek elmondására, teszek egy kis kitérőt. Huszonhárom évvel Mátyás halála után adta ki az itáliai államférfi, Niccolo Machiavelli máig meghatározó vezetés- és államelméleti művét, A fejedelmet. Nem is kell túl nagy háttérismeret és odafigyelés a remekmű olvasásánál, hogy rájöjjünk: az eszményi uralkodót a mi Mátyás királyunkról mintázta a szerző. Sajnálatos, hogy ez a megállapítás igen ritkán hangzik el, pedig ez is mutatja a hollós király nagyságát és elismertségét. Ez alól hadvezetési erényei sem képeznek kivételt.
Mátyás király bírálói leginkább a túl sok háborút, főleg a csehországi hadjáratokat vetik az uralkodó szemére. Ám Mátyás nem puszta dicsőséghajhászásból folytatta ezeket a harcokat, bár kétségtelen, hogy a dicsőségszerzés is a céljai közt szerepelt, melyik hadviselő államférfinél ne szerepelne, de nem elsősorban. A hollós király tisztában volt vele, hogy legveszélyesebb ellenfél a török birodalom. Dicső édesapjához hasonlóan felismerte azt is, hogy ha tartósan meg kíván állni az ország ezzel az államóriással szemben, maga köré szintén birodalmat kell kiépítenie. Ezért folytak Mátyás király csehországi és ausztriai harcai, nem holmi koronás hobbiból. És tudjuk azt is, hogy a történelem, sajnos fordított előjellel, a Hunyadiakat igazolta: a Jagelló korszakban a belső és külső javak elherdálásával hazánk nem bírt megállni a törökkel szemben. Hozzá kell tenni azt is, hogy Mátyás király nem csupán támadó háborúkat vívott, gyakran kényszerült védekező harcokra.
Már uralkodása is olyan sajnálatos körülményekkel indult, amely a hadak útjára vitte az akkor tizenhat esztendős Mátyást. Mikor ötszáz esztendeje megválasztották, az országra a fegyverek árnyéka borult. A Szepességben a kiváló és kegyetlen huszita katonákkal rendelkező Jan Jiskra cseh zsoldosvezér bitorolta a hatalmat jól kiépített védőállások mögött. III. Frigyes német – római császár és IV. Kázmér lengyel király egyaránt vitatta Mátyás trónhoz való jogát, ráadásul a Szent Korona a császár birtokában volt. Még szerencse, hogy épp a legveszélyesebb ellenség, a török nem hazánkra vetett szemet, hanem szerbiai hódításainak megszilárdításán fáradozott.
A puskaporos helyzetben a robbanás sem váratott sokáig magára. Alig egy évvel Mátyás királlyá választása után Frigyes császár haddal tört hazánkra, hogy trónigényének érvényt szerezzen. Így az ifjú Hunyadi Mátyás első háborúját, mint a kesztyűt felvenni kénytelen védő vívta. A császárhoz több magyar főúr csatlakozott, soraikban Nándorfehérvár egykori hősével, a fiatal király anyai nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal. És a királyi sereg még csak nyomokban emlékeztetett későbbi önmagára, katonái többségét a lelkes, de alacsony harcértékű nemesi felkelők adták. Ám az ifjú király ezzel az erővel is megmutatta oroszlánkörmeit: Körmendnél fényes diadalt aratott a nagyobb és jobban felszerelt császári hadon. III. Frigyes a vereség hatására el is kotródott az országból, igaz hátrahagyott helyőrségei kezükben tartották Pozsonyt, Sopront, Kőszeget.
Közben folyt a harc a szepességi huszita zárvány felszámolásáért is. Egy méltatlanul elfeledett magyar vezér, Rozgonyi Sebestyén sorra számolta fel a jól kiépített cseh erősségeket. A husziták jelenléte az országban általános nemtetszést váltott ki, melyet az éles eszű Mátyás arra használt fel, hogy a korábban ellene lázadó főurakat megnyerje magának. De a legnagyobb segítséget épp huszita részről kapta Mátyás: Podjebrád György cseh királytól, az apósától. A cseh uralkodó katonákat bocsátott magyar veje rendelkezésére, de még nagyobb segítséget nyújtott diplomáciai téren: sikerült rávennie Jiskrát, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Újabb siker: 1462-ben nemcsak a Szepesség cseh uralma szűnt meg, de számos kiváló huszita harcos állt be Mátyás zászlói alá.
A következő évben a császárral is sikerült dűlőre jutni, mégpedig a pápa, II. Pius segítségével. A katolikus egyház feje szívügyének tekintette a pogány török kiűzését Európából, és elődei példájából tudta, hogy céljának legfőbb bázisa a Magyar Királyság. Ezért nyomást gyakorolt a császárra, hogy egyezzen meg a mi királyunkkal. Ennek az eredménye lett bécsújhelyi egyezmény, melynek értelmében III. Frigyes elismerte Hunyadi Mátyást törvényes magyar uralkodónak, visszaszolgáltatta a Szent Koronát, valamint a csapatai által megszállt magyar városokat. A mi uralkodónk pedig ígéretet tett, hogy amennyiben utód nélkül hal meg, Frigyesre vagy utódaira száll a magyar trón. Az ígéretet nem vethetjük Mátyás szemére, húszesztendős volt, nem sejthette a rá és így az országra boruló későbbi utódlási tragédiát.
A hollós király nem pihenhetett babérjain. Alig száradt meg a tinta a bécsújhelyi egyezségen, a legveszélyesebb ellenfél, a török aktivizálódott. 1463 nyarán Tamás István bosnyák király felmondta a szultáni hűbért. A konstantinápolyi győző és nándorfehérvári vesztes, II. Mohamed válasza gyors volt és könyörtelen volt: hadai elözönlötték Boszniát, annak királya pedig fejével fizetett vakmerőségéért.
Mátyás bizton számíthatott arra, hogy a harcias szultán immár szilárd balkáni uralommal a háta mögött hazánkra támad, ezért szeptember 12-én törökellenes szövetséget kötött a Szentszékkel és a Velencei Köztársasággal. A magyar és a velencei hadvezetés jól összehangolta terveit: a mieink Boszniába törnek be és elfoglalják annak korabeli fővárosát, Jajcát, míg adriai szövetségeseink partra szállnak a Peloponésszoszi – vagy Moreai – félszigeten és beveszik annak központját, Korinthoszt. A szövetségesek számíthattak a meglepetés erejére is, melyet a támadás a korban szokatlan, őszi időpontja okozhatott. A korabeli források szerint Mátyás király első külországbeli hadjáratában serege 15 – 17000 főt számlált, 14 – 20 csőből álló lövegparkkal, melyben 4 – 5 nehéz ostromágyú és 10 – 15 tábori löveg tartozott.
A meglepetés sikerült, a szokatlan időpontban indított egyidejű magyar és velencés támadás megzavarta a szultánt, aki főerőivel szófiai táborában maradt, ugyanakkor egyik hadvezérével, Mahmud pasával erősítést küldött Korinthoszba, amely állta is a velencés támadást. Ugyanakkor és szerencsére a mieink ellen nem indult török erősítés. A szultán valószínűleg úgy okoskodott, hogy a nagyon erős Jajca komoly létszámmal és jelentős készletekkel bíró őrsége önmagában is ellenáll a magyar seregnek, melyet az elhúzódó ostrom alatt beköszöntő zord dinári tél visszavonulásra késztet majd. Aztán tavasszal valóra válhatnak a kereszténység leigázására szőtt szultáni álmok.
De Mohamednek rá kellett döbbennie, hogy a fiatal magyar király méltó utóda törökverő édesapjának. Jajca városa már októberben magyar kézre került. A fellegvár ugyan kitartott, de a város elestével a korábban felhalmozott tartalékok egyrésze is a mieink zsákmánya lett, ráadásul a vár parancsnokának, Juszuf bégnek több a várba menekült katonát és tisztviselőt kellett ellátnia saját emberei mellett. A zord időjárás is a török ellen fordult, mert a szultán emiatt nem küldhetett felmentő sereget. A török katonai hagyomány is ezt diktálta: épp a téli időjárás miatt október 18-án, a keresztény naptár szerint Szent Lukács, a moszlim naptár szerint Kászim napján a török hadsereg leállította támadó hadműveleteit.
Vértanú Szent István napján, december 26-án az ötszáz főre apadt török védősereg szabad elvonulás fejében átadta Jajcát. A soraiban szolgáló délszláv katonák egyrésze csatlakozott a Fekete Sereghez. Az életben maradt török tiszteket államuk kegyetlen szokása szerint a szultán kivégeztette. A magyar oldalon annál nagyobb volt az öröm: az ifjú király először csillogtatta meg az egész világ előtt keresztényi odaadását és hadvezéri erényeit.
A jajcai diadal nagy reményeket ébresztettek a magyar királyban, de még nagyobbakat a pápában. II. Pius az európai uralkodók keresztényi érzületére és a kezdeti sikerekre apellálva 1464-re egy átfogó keresztes hadjárat szervezésébe fogott. Ám neki és Mátyásnak keservesen kellett csalódnia: az európai uralkodók sorra utasították el a keresztes hadjárat gondolatát, ráadásul a szövetséges velencések is kijelentették, talán korinthoszi kudarcuk okán, hogy csak tengeri hadműveletekben hajlandóak részt venni. Az idős pápa meg is halt, talán épp nagy tervének kudarca vitte el. A keresztény világ egy ragyogó vezetőt, hazánk egy őszinte támogatót veszített. Magyarországnak, mint már előtte is sokszor és történelme során még többször, egyedül kellett szembeszállnia az egész keresztény Európát fenyegető veszedelemmel. Egyedüli eredmény csupán pénzügyi téren mutatkozott: Mátyás a Szentszéktől 40000 aranydukátot, hazánk akkori féléves jövedelmének megfelelő összeget kapott a hadjárat folytatására.
A magyar táborban tartózkodó velencei követ szerint a Fekete Sereg ekkor 30000 fős volt, így ekkor számlálta a legnagyobb létszámot. Ehhez minden bizonnyal a pápai pénzen fogadott zsoldosok mellett hozzájárultak a csatlakozó, meglehetősen kétes harcértékű délszláv és román segédcsapatok is. Szükség is volt a nagy seregre, mert július 12-én a hatalmas szultáni had Jajca alatt termett. Most Mátyás apellált Jajca erejére, ő maga egy másik fontos boszniai erődítmény, Szrebernik ostromához látott. Valószínűleg meglehetősen vegyes hadával nem akart nyílt mezei csatába bocsátkozni a szultán nagyobb és szervezettebb erőivel. Ugyanakkor a Fekete Sereg közeledtére, valószínű az előző évi magyar villámhadjárat és a Hunyadi név okán, a szultán felhagyott Jajca ostromával, és seregével, az anatóliai erősítéseket bevárandó, Bolgárföldre vonult vissza. Tette ezt olyan pánikszerűen, hogy ostromszereinek egyrésze ott maradt Jajca alatt. Az év hátra levő részében személyesen nem is vezetett hadat, csupán Mahmud pasát küldte egy tekintélyes erővel Szrebernik felmentésére. Mátyás nem kis bosszúságára a török had közeledtére a magyar táborban pánik tört ki, de ezen sikerült úrrá lenni, a törököket visszaverték, és év végére elfoglalták Szreberniket.
Az újabb siker nem szállt Mátyás fejébe. Nem vezetett kockázatos hadjáratot a török birodalom belsejébe, erre a megfontoltságra késztette a Szrebernik alatti pánik is. Tisztában volt vele, miként az édesapja is, hogy a moszlim államóriás legyőzésére sokkal kiforrottabb és nagyobb seregre és az akkori Magyarországnál lényegesen nagyobb hátországra van szüksége.
Néhány békeév következett, melyet egy önmagán túlmutató tragédia árnyékolt be: lovasbalesetben meghalt a várandós magyar királyné, Podjebrád Katalin. Mátyásnak második feleségétől, Aragóniai Beatrixtől nem született gyermeke, és a hollós király tragikusan hirtelen halála után beláthatatlan következményei lettek: gyengekezű utódok alatt széthúzó, gyengülő ország a török fenyegetés egyre növekvő árnyékában.
1468-ban II. Pál pápa keresztes hadjáratot hirdetett, de nem a török, hanem a cseh husziták ellen. Mátyás kapva kapott az alkalmon, hogy volt apósától megszerezze a cseh koronát, így erősítve meg az országot a legfőbb ellenfél, a török ellen vívandó későbbi háborúhoz. A történészek leginkább az elkövetkező csehországi hadjáratokat tekintik fölösleges idő- és erőrabló vállalkozásoknak. Ám ilyen sommásan ítélkezni csak Mátyás hirtelen halálának és az emiatt az átfogó török elleni támadás elmaradásának tükrében lehet, amit a hollós király nem láthatott előre. Ő, akár az édesapja tisztán látta, hogy a törökkel szemben Magyarországnak birodalmat kell növesztenie maga köré, különben elveszik. Sajnos, ez méltó utódok híján be is következett.
A meginduló magyar erőket a katolikus cseh urak egyrésze is biztatta. Az 1468-as támadás eredményeként a trebitschi csatában Mátyás legyőzte és elfogta korábbi sógorát, Viktorin herceget, egy év alatt a hollós király kezére került Morvaország, valamint Szilézia, 1469 május 3-án, az olmützi székesegyházban a katolikus cseh rendek királyukká koronázták Mátyást. Ám ekkor Podjebrád György is megmutatta, hogy nem akármilyen hadvezér. Magyarbródnál (Uhersky Brod, Morvaország) ügye manőverrel megkerülte a Fekete Sereget, betört a Vág völgyébe, így a hadműveleteket magyar területre helyezte át. Mátyás kénytelen volt visszafordulni, és volt apósát hamarosan visszaszorította Csehországba, de a stratégiai fontosságú Hraditsch várát nem tudta elfoglalni, így a fő cél, Prága előtt zárva maradt az út.
Ugyanakkor ismét Mátyással szemben fellépett III. Frigyes császár. No nem haddal, hanem egy egész Európát elárasztó rendkívül visszataszító, csak a modern idők kisantant propagandájának elvetemültségével összevethető magyarellenes lejárató kampánnyal, amit haláláig folytatott. Leginkább azt hányta királyunk szemére, hogy nem a török elleni harccal foglakozik. Mintha ez személy szerint neki és Európa más keresztény koronás főinek nem lett volna kötelessége. Sajnálatos módon ezért lehetett hatásos ez a lejárató kampány, a Mátyásra való mutogatással az európai uralkodók saját mulasztásukat fedték el. A császári propaganda hatásosságát mutatja az egy évszázaddal később alkotó Shakespeare Szeget szeggel című művében a következő sort írta: „Az ég adjon nekünk békét, de ne a magyar király békéjét!”
Mátyás első csehországi hadjárata kompromisszummal zárult: Podjebrád halála után ő örökli a cseh trónt. Ez két évvel később bekövetkezett, ám a cseh rendek Kutna Hora-ban tartott gyűlésükön felrúgták a megállapodást és a lengyel Jagelló Ulászló herceget, Mátyás későbbi II. „Dobzse” Ulászló nevű méltatlan utódát, hívták meg a cseh trónra. A régi rossz ismerős, Frigyes császár is Ulászlót támogatta. A Jagellók rendkívül kemény és körmönfont ellenfélnek bizonyultak. Kázmér lengyel herceg személyében magyarországi trónkövetelőt támasztottak és itthoni összeesküvést szőttek a csehországi hadjáratokkal és saját pozíciójukkal elégedetlen előkelőségek körében. Különösen fájón érintette Mátyást, hogy az összeesküvés élére saját korábbi nevelője, Vitéz János váradi püspök és királyi kancellár állt. Az összeesküvők hívására Kázmér herceg haddal érkezett a Felvidékre. Ám Mátyásnak sikerült felszámolni az összeesküvést. A hollós király nagyságát és kegyességét mutatta, hogy az összeesküvőket csak hivataluktól fosztotta meg, az életüktől nem, holott a törvények feljogosították a halálos ítélet meghozatalára. Az összeesküvés elfojtása után a Felvidéken álló lengyel had ellen fordult, amit be is szorított Nyitra várába. Egy éjszaka leple alatt Kázmér herceg néhány híve kíséretében átosont az ostromzáron és hazamenekült. Sorsukra hagyott katonái megadták magukat, egyrészük beállt a Fekete Seregbe.
Mátyás csak lélegzetvételnyi szünethez jutott ezzel a sikerrel. Két évvel később, 1474-ben északon és délen egyaránt sötét felhők gyülekeztek. Év elején a szendrői bég portyázó hada betört az Alföldre egész Nagyváradig sarcolt és dúlt. Ugyanakkor a csehek és lengyelek megindultak Mátyás korábbi szerzeménye, a gazdag Szilézia meghódítására. A helyzetben valahol érthetően, ha kicsit szűklátó körűen is, de nem pártolták, hogy a király Sziléziában viseljen hadat, török elleni fellépést követeltek és megtagadták a helyzet miatt kivetett rendkívüli hadiadó beszolgáltatását.
Így a hollós király, részint a rendek megnyugtatására, részint a valós török fenyegetés okán a többtízezres lengyel-cseh haddal szemben nyolcezer fős sereget vitt Sziléziába. A nagy túlerővel szemben olyan a világtörténelembe is ritkaságszámba menő hadibravúrt hajtott végre, melynek tükrében tisztán megmutatkozott az ő hadvezéri nagysága és a Fekete Sereg rátermettsége.
Mátyás Szilézia általános rokonszenvét elnyerte azzal, hogy hada villámgyorsan felszámolta a rablólovagok várait. A siker hatására mintegy hétezer helyi önkéntes állt a hollós lobogók alá, és a lakosság eltűrte Mátyás egy sokkal kevésbé tetszetős lépését is. A magyar király tisztában volt az ellenség nyomasztó túlerejével, ezért erőit a várakban vonta össze, maga is főseregével a főváros, Boroszló falai mögé vonult. Ugyanakkor a lakosságot is arra késztette, hogy lakóhelyét otthagyva, készleteivel, ingóságaival a várakba húzódjon, amit meg nem tudtak elvinni, azt a Fekete Sereg katonái könyörtelen következetességgel megsemmisítették. Mátyás így akarta megnehezíteni az 50000 főt számláló ellenséges had élelemhez jutását.
Tovább nehezítendő az ellenség utánpótlását, felderítését és futárszolgálatát, Mátyás rászabadította az ellenségre kiváló huszárait. A huszárok rajtaütésekkel elfogták az ellenséges futárokat, megsemmisítették az utánpótlást szállító oszlopokat. Ez a kisháborúsnak nevezett és a magyar hagyományos harcmodorral igazán egybevágó könnyűlovas hadviselés nagy sikereket hozott. A nehézkesen előrenyomuló és a kitartóan védekező helyőrségekkel bajlódó cseh-lengyel had számára a hadjárat kínkeserves vesszőfutássá vált. A hirtelen felbukkanó és eltűnő huszárok állandóan rettegésben tartották, az elpusztított utánpótlás miatt nélkülözés ütötte fel a fejét. Mátyás huszárai betörtek cseh és lengyel területre is, egészen a fővárosokig, Prágáig és Krakkóig portyázva. A lengyel királyné kétségbeesett hangú levelekben kérlelte férjét és fiait a hadjárat beszüntetésére. Meg kell említeni, hogy a huszárbravúrok egyik vezéralakja a Fekete Sereg egyik híres cseh kapitánya, Frantisek Hag volt.
IV. Kázmér és fiai nem hajlottak az okos asszonyi szóra, 1474 októberében hetvenezresre duzzadt, de a nélkülözés miatt egyre zúgolódó hadával Boroszló ostromába fogtak, pedig már az ostrom is rosszul kezdődött a számukra. Mint korábban írtam, Mátyást szokás elmarasztalni a korabeli tűzfegyverekkel szembeni ódzkódása miatt. Ám Sziléziában, Boroszló alatt ő vívta történelmünk első csatáját, melyet tüzérségünk döntött el. Nem várva be a teljes ellenséges sereg beérkezését, annak előhada ellen vonult. Mesterien felállítva ágyúit 800-1000 méteres távolságról hatásos tűz alá vette az ellenséget, mire az megfutott. A magyar ágyútűz hatékonysága láttán az időközben főerőivel beérkező IV. Kázmér nem merte vállalni a nyílt összecsapást, ezzel lényegében eldöntötte önmagával szemben a háborút. Mátyás sokkal kisebb serege zavartalanul húzódott vissza Boroszlóban annak biztos falai mögé az ott felhalmozott bőséges készletekhez.
Mátyás király a tűzfegyverekkel szembeni helyes értékelését mutatja, hogy a nem egészen egyhónapos ostrom alatt a boroszlói önkéntesekből szervezett gyalogezredében négyszáz muskétás szolgált. A hollós király tudta, hogy az egyébként ormótlan és megbízhatatlan szakállas puskák a várvédelemben igen hatékonyan használhatók.
De a puskák hatékonyságának kipróbálására nem is került sor. A sikeres huszárportyák és a korábban alkalmazott „felperzselt föld – taktika” miatt az ostromlók között egyre magasabbra hágott az éhínség. Végül, pestiesen szólva, a csehek sokalltak be. Szent Erzsébet (november 19.) napján Ulászló királyuk mindem fenyegetődzése és rimánkodása ellenére hazavonultak. Táborukat is felgyújtották, a tűz átterjedt lengyel szövetségeseik táborára is, mire azok is feladták az ostromot. Mátyás a bravúros hadjáratot ésszerű és nagyvonalú békével zárta.
Ám a békesség csak északról köszöntött hazánkra. A török, talán épp a Fekete Sereg lekötöttségét kihasználva egyre fenyegetőbben viselkedett. A déli végvárvonallal szemben, a Száva két ága közt Szabácsnál a kor egyik legnagyobb és legmodernebb várát emelte, nyilván egy későbbi átfogó támadás kiinduló bázisának. A török portyázók be-betörtek Boszniába, és felégették néhány palánkvárunkat. Végül korabeli keleti szomszédunk, Moldva meghódítására a szultán hű vezérét, Szulejmán pasát küldte nagy sereggel 1474 végén.
Mátyás tudta milyen veszélyeket hordoz Moldva török kézre kerülése, ezért alig ért véget a sziléziai hadjárat, segélyhadat küldött keleti szomszédunknak Magyar Balázs vezetésével. A magyar vezér és III. (Nagy) István moldvai vajda 1475 január 10-én fényes diadalt aratott vaslui csatában.
Mátyás el akarta venni a török kedvét a hasonló hadjáratoktól, ezért a következő évben már ő támadott. Célja a fenyegető szabácsi török vár bevétele volt. Ahogy egy IV. Sixtus pápának írt levélben megírta, ennek a várnak az ostromát tartja minden várostroma közül a legnehezebbnek. Királyunk télen támadott, hogy a zord időben a szultán ne tudjon segélyhadat küldeni Szabács felmentésére. Tüzérségi párbaj indult ostromlók és védők közt. A magyar lövegek nem sok kárt tettek a nedves palánkfalakban. Ugyanakkor a török tűzcsapások számos halálos áldozatot követeltek a magyar oldalon. Az elesettek között volt a kiváló cseh kapitány, Frantisek Hag is. Kis híján Mátyás is ottveszett egy alkalommal. Csónakba szállt, hogy a vízről személyesen szemlélje meg a vár erős és gyenge pontjait. A török tüzérek észrevették a csónakot, és tűz alá vették. A király kísérője meghalt, de magának Mátyásnak sikerült kieveznie.
Január végére a Száva leapadt, így a magyar ágyúkat és ostromgépeket közelebb lehetett vinni a várhoz, ezzel azok hatékonysága is megnőtt. Mátyás ostromtornyokat, úszótalpakat kezdett ácsoltatni, hogy katonái megrohamozhassák Szabácsot. Időközben híre jött, hogy szultáni parancsra Ali szendrői bég vezetésével felmentő sereg indul Szabács alá. Mátyás hadának egyrészével Ali elé vonult. Az ütközet a boroszlóihoz hasonlóan zajlott: a magyar tábori tüzérség hatékony tüzének hatására az ellenség megfutamodott.
Mátyás ezután minden erejét Szabács ellen fordíthatta. Februárra elkészültek az úszótalpak, az ostromtornyok és a számukra emelt töltések, így indulhatott a támadás. A hollós király nem egy mindent eldönteni szándékozó és szükségképpen nagy áldozatokkal járó rohamban gondolkodott. Kisebb, de hatékony, a tüzérséggel kellően összehangolt támadásokat indított és az elővárakat, kilenc ilyen volt Szabácson, foglalta el. Miután 1300 katonájából 700 ottveszett a szendrői béghez hasonlóan Ali nevet viselő szabácsi bég február 16-án megadta magát.
Mátyásnak most sem szállt fejébe a dicsőség, nem indított kockázatos és szinte a biztos vereséget ígérő támadást a török birodalom belső területeire. Ehelyett közép – európai pozícióját tovább erősítendő, a régi ellenfél, a magyarellenes rágalomhadjáratot rendületlenül folytató III. Frigyes császár ellen fordult. Első ausztriai hadjáratát nagy diplomáciai előkészítés előzte meg: Mátyás szövetséget kötött a Habsburg császári ház német birodalmi ellenlábasaival, a bajor Wittelsbachokkal, a Habsburgokkal rokonságban álló Merész Károly burgundi herceggel, sőt még a korábbi ellenfél, Ulászló cseh király pozitív semlegességét is sikerült elérni. A mindenkori cseh király a mindenkori német – római császár hűbéresének számított, Ulászló egy magyar sikerben eme hűbéri viszony lazításának lehetőségét látta.
Az 1477-es, 17000 katonával indított ausztriai hadjárat fényes sikerekkel járt. A cseh Jan Zeleni parancsnokolta huszárság sikeres portyákat vitt végbe Alsó-Ausztriában, és megakadályozta, hogy a császár felmentést küldjön az időközben magyar ostromgyűrűbe zárt két vára, Klosterneuburg és Hainburg felmentésére. Ugyanakkor, a német – magyar háborút kihasználva Daud boszniai pasa lovasai, mintegy kéretlen segítségként alaposan megsarcolták Stájerországot. A két ostromlott vár hamarosan elesett. A december 1-én aláírt korneuburgi fegyverszünetben a császár két várának visszaadásáért 100000 aranytallér hadisarc folyósítását vállalta magára.
1479 a Fekete Sereg talán legismertebb török feletti diadalának esztendeje volt. Októberben három magas rangú török parancsnok, Isza bég, a ruméliai pasa kethudája (helyettese), Miháloglu Ali bég, a könnyűlovasság (akindzsik) főparancsnoka és Báli bég 40000-es hada Erdélyre tört. Célja a gazdag országrész kifosztása és a magyar védelmi képesség szondázása volt. A támadókkal szemben már a vaslui ütközetben is jeleskedő Báthory István erdélyi vajda magyarokból, székelyekből, szászokból és helyi románokból álló hada állt ki az Alvinc és Szászváros közti Kenyérmezőm. A csatát jóval megelőzően a vajda segélykérő üzenetet küldött a temesi bánnak, aki nem volt más, mint történelmünk egyik legnépszerűbb figurája, a molnárlegényből hadvezérré lett Kinizsi Pál. Az október 13-án lezajló ütközetet a nagy túlerőben lévő törökök meg –megújuló rohamai nyitották meg. A kis erdélyi had egyre nehezebben állta a súlyos csapásokat. Elsőként a szász gyalogság alkotta balszárny omlott össze, melyet a támadók a Marosba szorítottak. Úgy tűnt, hogy hamarosan ez történik a székelyek és románok alkotta balszárnnyal is, mikor Báthory személyesen vezette ellentámadásra a derékhadban álló vérteseit. A törököknek sikerült bekeríteniük a vitézül harcoló magyar lovasokat, maga a vajda is hat sebet kapott. Ám ekkor török had oldalában megjelent Kinizsi lovassága, és elsöprő erejű rohammal megsemmisítette a török hadat. Ali és Báli bég is elesett. A kenyérmezei diadal volt a kor egyik legvéresebb csatája: magyar oldalon mintegy nyolcezer katona esett el, a török áldozatok száma húsz-huszonötezer halottra rúgott.
Mátyás a török betörésre válaszul, a veszélyes ellenfél féken tartására 1479 és 1481 között három büntető hadjáratot indított a Balkánon. Ám a legszokatlanabb módon a Fekete Seregnek Itáliában is dolga akadt a törökkel. II. Mohamed, mint a moszlim Nagy Sándor kívánta nevét beírni a történelembe, élete nagy álma a kereszténység központjának, Rómának a bevétele volt. Így élete alkonyán Gedik Ahmed pasát egy merész tengeri hadműveletre küldte a cél elérésére. A keresztény világ döbbenetére és riadalmára 1480-ban Szent Lőrinc napján (augusztus 10) török had szállt partra a dél – itáliai Otrantónál. Legriadtabb a város birtokosa, Mátyás apósa, Ferdinánd nápolyi király volt. Segélyhívására1000 főnyi magyar különítmény érkezett az Appeninekre Magyar Balázs vezetésével. A komolyabb itáliai török háborúnak II. Mohamed halála vetett véget. Az utód II. Bajazid szultán kivonta erőit az Appeninekről.
II. Bajazid elődjével szemben békés természetű uralkodó volt, ami pillanatnyi biztonságot jelentett hazánk számára dél felől. Ám ez a biztonság tényleg pillanatnyinak bizonyult. II: Bajazid épp apjának a Hunyadiakkal szembeni kudarcaiból szűrte le, hogy egyébként erős államgépezetén, így a hadseregén is van még mit javítani. A bajazidi békekorszak a belső építkezés évei voltak a török birodalomban, melyből a szultáni utódok, I. (Véreskezű) Szelim és I. (Nagy vagy Törvényalkotó) Szulejmán húztak hasznot, utóbbi, mint tudjuk, a mi kárunkra. Egyébként II. Bajazid trónra lépését követően illusztris vendég érkezett Mátyás udvarába: Dzsem herceg az új szultán öccse, aki épp az apja által bevezetett, a trónviszályt megakadályozására bevezetett kegyetlen törvény miatt szökött el hazájából. Még II. Mohamed hozta azt a törvényt, mely szerint a trónra lépő szultán megöletheti öccseit és első vérű unokaöccseit, nehogy azok trónkövetelőként lépjenek fel.
1482-ben kiújultak a harcok III. Frigyessel. A császár tovább folytatta a magyarellenes propagandát, és nem fizette ki a korneuburgi szerződésben ígért 100000 aranyat. A 15-18000 fős magyar had Köpcsényél gyülekezett és innen indult a fontos erődítmény, Hainburg bevételére. Az utánpótlást 3000 szekér és 500 dunai naszád biztosította. Maga a vár kemény diónak ígérkezett, nemcsak bástyákkal megtűzdelt vastag falai miatt, hanem mert északról a Duna, délről meredek sziklafal védte. Ráadásul a korábbi hadjárattal ellentétben a Jan Zeleni és Szapolyai Imre vezette magyar lovasságnak nem sikerült elvágnia a birodalmi seregek útját, ráadásul Szapolyai Rohraunál, Haydn későbbi szülőfalujánál vereséget szenvedett. A Fuchs névre hallgató kiváló kapitány parancsoksága alatt álló 1500 fős hainburgi véderő pedig kitartott, holott nyár közepétől a magyar cirkumvallációs körsáncukról már nehézlövegekkel lőtték a várat.
Nyár végére azonban Hainburg készletei kezdtek kifogyni és a magyar tüzérség is egyre nagyobb károkat okozott. III. Frigyes egy erős csapat kíséretében megpróbált negyvenkét társzekérnyi utánpótlást a várba juttatni, ám ezt a lovasságunk elfogta. Szeptember 20-án Bécsből jelentős császári had indult Hainburg felmentésére, ám ezt, három nappal később Mátyás egy személyesen vezetett, 8000 katonát felvonultató lovassági támadással szétszórta. Egy héttel később Hainburg kapitánya 3000 tallér és szabad felvonulás fejében feladta a várat.
Ezután egy év, mindkét fél részéről önként vállalt fegyverszünet következett, melyet Mátyás és frigyes egyaránt tartalékok képzésére és erőgyűjtésre használt fel.
1484-ben Mátyás újra támadott, ezúttal a Bécstől 25 km-re fekvő korneuburgi várat vette célba. A magyar had jöttére Frigyes Bécsből Linzbe menekült, majd a kiváló zsoldosvezér Hans von Wulfresdorfer vezetésével 12000 fős, 8000 gyalogosból és 4000 vértes lovasból álló sereget küldött a magyar ostromzár feltörésére. Ezzel a haddal vívták a háború legnagyobb mezei csatáját a Dávidházi István és a cseh Dabisz Cernahora vezette magyar erők Leitzensdorff falu mellett 1484 május 11-én. A csata lendületes német rohammal indult, ám egy Cernahora vezette jól időzített ellencsapás megfutamította Wulfersdorfer hadát. A háború további részében a császár nem bocsátott sereget nyílt csatára. Várait erősítette és remélte, hogy az ezek elhúzódó ostroma során Mátyás kifogy a pénzből, és zsold híján katonái cserben hagyják. Maga Kroneuburg védői még közel félévig állták hősiesen a magyar ostromot, ám december 4-én megnyitotta kapuit.
Így kerülhetett sor következő évben magának a jól megerősített Bécsnek az ostromára, melynek ötezer fős véderejét Wulfersdorfer vezette. Mátyás erős vasláncot húzatott át a Dunán és komoly ostromsáncokat építtetett. Szükség is volt erre, mert a védők szívósan ellenálltak, egy váratlan kitörésük során felgyújtották egyik ostromtornyunkat, a május 4-i magyar rohamot visszaverték. Az erős ostromzár ellenére futárokat is sikerült kijuttatni a városból, ám a császártól csak üres biztatás érkezett. A városban éhinség ütötte fel fejét, végül 1485 június 1-én Bécs megnyitotta kapuit a Fekete Sereg előtt. A korabeli visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Mátyás katonái igen tisztességesen viselkedtek.
Bécs bevételével jelentős alsó- és felső-ausztriai valamint stájer területek kerültek a hollós király kezébe. A térség egyetlen vára dacolt még a magyarokkal: az ingoványban álló Bécsújhely, melyet ki más védhetett, mint Wulfersdorfer. Béccsel ellentétben a zsoldosvezérnek komoly tartalékai voltak, ráadásul az ostromot kezdetben vezető nagyravágyó, de szerény képességű szepesi gróf, Szapolyai István nem bizonyult méltó ellenfélnek. Szapolyai olyan rosszul szervezte az ostromzárat, hogy nemcsak a vár bevételével nem boldogult, de ellenfele időről időre még támogatást is kapott kívülről.
Az elégedetlen Mátyás 1487 februárjában vette át az ostrom vezetését. Megerősítette az ostromműveket, és egy merész éjszakai rohammal bevette az egyik külvárost. Ám a korábban jellemző hősiességgel, Wulfersdorfer még félévig tartotta magát, Bécsújhely 1487 augusztusában nyitotta meg kapuit.
Bécsújhely bevétele volt Mátyás utolsó haditette,melynek sajnos sem ő, sem az ország nem örülhetett sokáig. A nagy király váratlanul és gyanús körülmények között elhunyt Bécsben 1490 április 6-án.
Ahogy Mátyás teljes életműve, így a Fekete Sereg is méltó utód híján szétesett. A fizetetlen katonák, pusztán létfenntartásuk okán rabolni kényszerültek, kóborló csapataikat a szűklátókörű és egyre nagyobb hatalomra szert tevő főurak bandériumai sorra semmisítették meg. Tragédia a tragédiában: a Fekete Sereg utolsó maradványait egyik legendás vezérük, Kinizsi számolta fel.


Egry Gábor Ákos


Felhasznált irodalom:

- Magyarország hadtörténete I.
- Marczali Henrik – Magyarország története
- Rázsó Gyula – A lovagkor csatái
- Türk Attila – Az oszmán birodalom

Az előadás elhangzott 2008. június 1-jén vasárnap Balatonszárszón.

A képen Mátyás király címere látható, középen a Hunyadiak fekete hollójával.




www.regmultajelenben.shp.hu

Honlapkészítés